Indulatkezelés a párkapcsolatban - Mikor kerüld és mikor vállald fel a konfliktust?

A konfliktusok kerülése nem mindig jó stratégia, akkor sem, ha úgy érezzük, hogy nincs más megoldás, amikor a partnerünk számára sértő, hogy bizonyos helyzetekben az igazságot másképpen látjuk. Nem a nézeteltéréssel van baj, ezek természetes kihívások egy kapcsolatban, a baj akkor van, amikor a nézeteltérés olyan erős indulatokat kelt, ami ellehetetleníti a megbeszélést, ez pedig eltávolodáshoz vezet. A kulcs mindig az, hogyan lehet megbeszélni az érzékeny témákat anélkül, hogy az indulat átvenné az irányítást? Ebben az elkerülés és a konfliktus felvállalása egyránt hasznos stratégia, szó sincs róla, hogy csupán egyik vagy másik megoldás a jó út. Azt kell megtanulnunk, mikor, melyik stratégiát és hogyan alkalmazzuk?

1. Tanácsos a veszekedés kirobbanása előtt vagy már rögtön az elején tudatosítani, hogy a káros indulatok elkerülése a bölcs döntés. Fontos, hogy kommunikáljuk a kilépés szándékát, legyen erre közösen megbeszélt jelzés is, legyünk rövidek és lényegretörőek. 

Pl.: “Ne haragudj, de nem tudok tovább úgy figyelni rád, ahogy szükséged van rá. Időre van szükségem. Később folytassuk!” vagy “Ez most érzékenyen érint, és szeretnék türelmes maradni. Időt kérek! Ne haragudj!”

2. A megbeszélés időzítésekor legyünk tekintettel arra is, hogy nem biztos, hogy egyforma az indulatciklusunk. Van, aki gyorsan felcsattan, és hamar le is csillapodik, van, aki viszont lassabban lesz dühös, de tovább tart az is, hogy megnyugodjon. Kezdeményezhetjük a megbeszélést, de fogadjuk el, ha a másik még nem áll készen. Hosszú távon az a cél, hogy egyre rövidebb ideig tartson a duzzogás, és ne a beszélgetés megvonásával szerezzünk érvényt igazunknak vagy büntessük a másikat.

3. Akkor tudjuk megnyerni a másik figyelmét a saját szükségleteinkre, ha a másik azt érzi, hogy igazán meghallgatják és figyelnek rá, anélkül, hogy a saját igazságunkat eröltetnénk a másikra, mégha az eltérő nézőpontok egyenlő érvényűek is, és bántva érezzük magunkat, mert a szükségletünk megsérült. Szánjunk időt és figyelmet arra, hogy megértsük a másik miért érzi, amit érez. Tükrözzük és foglaljuk össze, amit megértettünk abból, ahogyan a másik megélte, ami történt. Így sokkal inkább megnyerhetjük rá, hogy minket is meghallgasson. 

Pl.: “Ha más lányokkal beszélgetek, aggódsz, hogy ki akarok kezdeni velük. Tudom, hogy biztonságra van szükséged, ezt pedig tiszteletben tartom. Pontosan mi játszódik le benned ilyenkor? Szeretném, ha végiggondolnád, hogyan tudom megmutatni neked, hogy biztonságban vagy, miközben szeretném élvezni mások társaságát is. Elmondhatom, én mit gondolok erről?”

“Kimerült és türelmetlen leszel, amikor nem tudom megőrizni az önuralmam bizonyos helyzetekben. Jól gondolom, hogy együttműködésre van szükséged ilyenkor? Elmondod, pontosan mit jelent számomdra az együttműködés? Elmondhatom, mit jelent nekem? Mit gondolsz, hogy tud ez a kettő találkozni egymással?”

4. Törekedjünk arra, hogy ne a másikat bántsuk, amikor kritikát fogalmazunk meg, hanem saját érzéseinkről, szükségleteinkről beszéljünk, illetve fogalmazzuk meg, szerintünk, mi a másik érzése, szükséglete az adott helyzetben. Legyünk tárgyilagosak, amikor konkrétan egy-egy helyzetre utalunk, kerüljük a “soha”, és “mindig” kifejezéseket. 

Pl.: “Kétségbeesett vagyok, és tehetetlennek érzem magam, amikor féltékeny vagy másokra/amikor elveszíted az önuralmad/amikor nyersen fogalmazol és türelmetlen vagy velem.”

5. Legyen az a cél, hogy mindkét fél szükségleteit figyelembe véve találjuk meg a legjobb megoldást. 

Pl.: “Tudom, hogy bizalomra és biztonságra van szükséged, amikor más lányokkal beszélgetek, nekem pedig bizalomra és függetlenségre van igényem. Feszült vagyok, amikor azt érzem, hogy csak egyféle megoldás lehet elfogadható ezekben a helyzetekben, és nincs választási lehetőségem. Azt szeretném, hogy mindkettőnk szükséglete egyenlő mértékben legyen fontos. Ezt hogy látod? Mi erre a megoldás?”

Legújabb kutatások szerint az idős párok jellemzően elkerülik a konfliktust, témát váltanak, visszavonulnak, amikor veszekedés van a láthatáron. Ez akkor jó stratégia, ha egyébként tiszteletben tudják tartani egymás különbözőségeit, és amikor valaki az elkerülést választja, a másik megérti, hogy visszavonul a társa és tud reagálni a másik szükségletei szerint is. Ez akkor is érvényes, amikor szemet tudunk húnyni apró vétségek felett, amik valamiért makacsul nem változnak, de amúgy más helyzetekben könnyű vagy könnyebb együttműködni. Vagyis bölcsen különbséget tudunk tenni, mikor engedjük el a konfliktust, és mikor álljunk bele. Nem tanácsos elkerülni a konfliktust, és szemet húnyni a saját szükségleteink felett, akkor sem, ha úgy érezzük így tudjuk kiengesztelni a másikat egyéb hiányosságaink miatt. Nem feltétlenül jó jel, ha a párok nem vitatkoznak, és nem mennek bele a határok felállításának természetes folyamataiba. Meg kell tanulnunk, hogyan fogadjuk el a különbözőségeket és hogy a másik teljesen más elvárásszinttel, biztonság szükséglettel van jelen a különböző helyzetekben, illetve bizonyos szituációkban nehéz érteni az érzéseit, motivációját, vagy ahogyan megéli az adott eseményt.

ETS.