Keresés ebben a blogban

2015. május 26., kedd

Amikor a ferde az egyenes - A passzív-agresszív személyiség lélekrajza


„Nem tudtam, hogy mostanra kérted.” „Jaj, csak vicceltem!” „Ennél te okosabb vagy azért….” „Nekem aztán édes mindegy.” „Persze, persze, habár…” Ismerős fordulatok? Akitől ezeket az idegesítő mondatokat halljuk, gyakran úgy ismerjük az illetőt, hogy nem vállalja a felelősséget saját tetteiért, és könnyedén hibáztat másokat, ráadásul mást mond, mint, amit tesz. Látszólag együttműködik velünk, mégis szabotálja a közös munkát. „Rajtam nem múlik… - halljuk tőle, aztán persze mindig valamilyen akadálya akad annak, hogy teljesítse feladatait. 

A passzív-agresszív típusú személyiséggel bizony nehéz az élet, csupa düh és gyötrelem kíséri a vele való kapcsolatunkat. Mindig az a baj vele, hogy mást mond, mint amit tesz, és valahogy képtelenség vele őszintén beszélni. Hogy kivel is állunk szemben pontosan? Egy makacs szabotőrrel, aki ellenséges hozzáállását a legritkább esetben fejezi ki szemtől-szembe. Ferdít, púderez, és mindig ellenérvekkel rukkol elő, valahogy sehogy sem akaródzik neki egy közös cél érdekében munkálkodni, legyen az munkahelyi helyzet vagy párkapcsolati szituáció. Rosszindulatú pletykafészek, stílusa jellemzően szarkasztikus, mindig ugrat másokat és mindenféle módon kritikával illeti azokat az ötleteket, amik nem az ő fejéből pattantak ki. Kényelmetlen elvárásokat támaszt másokkal szemben, sokszor figyelemre sem méltatja környezetét, sőt pimaszul megtagadja saját felelősségét, ha számon kérjük rajta ígéretét. Elfelejt, vagy visszatart fontos információkat, általában másokat hibáztat, ha valami balul sül el, és mindig talál rá módot, hogy kibúvót találjon vállalt feladatai alól. Mi több, előszeretettel tetszeleg az áldozat szerepében, szereti gyengének mutatni magát, csak hogy törődést és figyelmet kolduljon magának. Valójában pedig bizalmatlan, és bizonytalan saját alkalmassága és kezdeményezőképessége tekintetében, nehezen kezelhető ambivalens személyiség, amelynek a gyermekkorba nyúlnak vissza a gyökerei.

Ha mindez ismerős teher az Ön számára, lássuk, mi a teendő, ha passzív-agresszív stratégával akad dolga. Íme, néhány kulcs, ami abban nyújt segítséget, hogy elszánja magát és felvegye a kesztyűt vele szemben.

Vegye észre mivel áll szemben, minél hamarabb, annál jobb!

Könnyen figyelmen kívül hagyjuk a passzív agresszív viselkedés figyelmeztető jeleit, amikor friss ismeretséggel állunk szemben, legyen szó akár randiról, vagy más találkozásról. Hajlamosak vagyunk felmenteni a bűnöst, és abban reménykedünk, hogy a kellemetlen baleset csak egyszer fordult elő és nem fog rá sor kerülni többé. 

Egyes passzív-agresszív típusok inkább otthon vagy inkább a munka területén élik meg ezeket a konfliktusokat. Valaki mindenkivel szemben ezzel a viselkedés mintával lép fel, van, aki csak az ellenkező neműekkel viselkedik így, vagy azokkal, akik versengésre ösztönzik, például tekintély személyek esetében.

Gondolja végig! Megismétlődik a kellemetlen szituáció?  Kényelmetlenül feszeng az illető társaságában? Rögtön a kezdetektől alakítsa ki azokat a határokat, amik az Ön számára is megfelelőek és ne tartson attól, hogy visszautasításával megbántja a másikat!

Értse meg a passzív-agresszív stratéga motivációit!

Nem az ön feladata, hogy megváltoztassa a passzív-agresszív felet, sem az, hogy tanácsadó szerepben tűnjön fel, vagy akár a terapeuta szerepében érezze magát. Ám ha lehetséges, tudjon meg minél többet a partneréről, hogy megértse viselkedésének motívumait. A passzív-agresszív stratégia többek között akkor kerül előtérbe, amikor az illető erőtlennek érzi magát és nincs szava ott, ahol fontos számára, hogy megfeleljen a vele szemben támasztott elvárásoknak. A félelem, hogy valaki legyőzheti és megsemmisítheti, és újabb kudarcot kell elszenvednie, amiben önértékelése ismét csorbát szenved, túlélési ösztönként kelti életre a passzív-agresszív viselkedést. Ez a tudattalan stratégia az egyetlen eszköz, ami segít megbirkózni azzal a szorongással, hogy újra áldozattá váljon. 

Kerülje el, hogy kiváltó okot adjon a passzív-agresszív partner viselkedésére!

A passzív-agresszív típusok párkapcsolataikban tudattalanul olyan partner választanak maguknak, akivel újraélhetik azokat a hatalmi harcokat, amelyek a múltjukban meghatározóak voltak a családjukban. Ha felfigyel arra, hogy konfliktuspartnere a múlt veszteségei felett kíván győzelmet aratni a jelenben, változtasson a korábbi kommunikáció módján és tudatosítsa milyen viselkedés és kommunikációs formák ingerlik a passzív-agresszív reakciókat. Lehetséges, hogy nem szándékosan a másik passzív-agresszív viselkedését erősíti, illetve ingerli? Gondolja végig, milyen szerepet tölt be az adott kapcsolatban! A passzív-agresszív partner valójában bizonytalan magában. Ha így tekint rá, talán könnyebben fordul felé empátiával és az általa keltett frusztrációt is könnyebben tudja kezelni.

Ön a passzív szenvedő fél, aki párja megmentője és az egyetlen, aki igazán megérti őt? Jobb ha tudja, hogy valósággal elkényezteti a másik passzív-agresszív hajlamait, ha nem fejezi ki saját igényeit, és nem teremt határokat a kapcsolatban. Ha teret enged annak, hogy a passzív-agresszív magatartás elérje célját, konfliktuspartnere a romboló magatartással megszerzi, amire szüksége van. Ne engedje! Miért változna meg, ha ön mindig mentséget talál számára? Ha így tesz, a szülő-gyermek szerepeket teremti újra a párkapcsolatában is.

Válassza az aranyközéputat!

Figyeljen fel arra is, ha ítélkező, vagy bíráló szerepbe csúszik. Ha rendszeresen partnere orra alá dörgöli, hogy változzon, és becsmérlően a fejéhez vágja, amiért nem vállal felelősséget tetteiért, önkéntelenül újrateremti partnere számár azt a múltbéli közeget, amely magas elvárásokkal és domináns véleményekkel vette körül korábban is, amiben megerősödött a passzív-agresszív viselkedése. 

Könnyedebb helyzetekben például a kedves és nem bántó humor a legélesebben tud rávilágítani az igazságra, lefegyverzi a kellemetlen viselkedést, és segít higgadtnak és tudatosnak maradni a helyzetben, ugyanakkor elfogadást üzen a másiknak.

A passzív-agresszív típusok nem hisznek abban, hogy hangadók lehetnek és odafigyelnek rájuk. Kérdezzen vissza arra, partnere hogyan kezelné a problémát és milyen megoldást látna megfelelőnek hasonló helyzetben? Ha csak panaszt és kritikát kap cserébe, ne ellenkezzen és ne is értsen egyet az elhangzottakkal. Fejezze ki, hogy észben tartja, amit hallott, és törekedjen arra, hogy kooperációt alakítson ki a másikkal, és ne akarjon felülkerekedni felette, ugyanakkor teremtse meg a szükséges határokat! Helyezzen kilátásba egy-két következményt, amivel számolnia kell a másiknak, ha nem működik együtt, és adjon pozitív visszajelzést, amikor csak lehetséges. A magabiztos fellépés, a határok kialakítása és az elfogadás konstruktív lehetőséget kínál az együttműködésre. Teremtsen rosszul működő kapcsolataiban új alapokat! Sosem késő elkezdeni, minél hamarabb, annál jobb!

ETS.


További Konfliktus klinika cikkek a témában:



A harag alvó vulkánja - Interjú a várpalotai kettős gyilkosságról
Dühös vagyok, mit tegyek?
Az agressziókezelés művészete - Dühös emberek a láthatáron
Agresszió az ádáz bestia. Jó vagy rossz?
Terápiás székben az indulat
Az erőszak génje - Tehetünk valamit az öröklött hajlamokkal szemben?


Kérdés az Olvasóhoz:



Ön hogyan kezeli a passzív-agresszív játszmákat?



Egyéni és párkapcsolati tanácsadás
www.konfliktusklinika.hu

3 megjegyzés:

  1. Ez szóról szóra igaz rám.

    "Ön a passzív szenvedő fél, aki párja megmentője és az egyetlen, aki igazán megérti őt? Jobb ha tudja, hogy valósággal elkényezteti a másik passzív-agresszív hajlamait, ha nem fejezi ki saját igényeit, és nem teremt határokat a kapcsolatban. Ha teret enged annak, hogy a passzív-agresszív magatartás elérje célját, konfliktuspartnere a romboló magatartással megszerzi, amire szüksége van. Ne engedje! Miért változna meg, ha ön mindig mentséget talál számára? Ha így tesz, a szülő-gyermek szerepeket teremti újra a párkapcsolatában is."

    VálaszTörlés
  2. Ez mindenki által elolvasott bizonyságtétel, itt vagyok, hogy az egész világ tudjon egy emberről, aki megmentette a kapcsolatomat, és ezt a nagyszerű embert Dr. IZOYA-nak hívják. Sőt, nagyszerű munkát végzett nekem azáltal, hogy visszahozta az ex-szeretőt, aki elhagyott, és ígérem, hogy soha többé nem térek vissza hozzám. Ezzel rájöttem, hogy Dr. IZOYA részleteinek adása a világnak sok mindent meg fog tenni azoknak, akik törött otthonukkal vagy kapcsolataikkal segítik, hogy segítsenek megjavítani a törött kapcsolatot vagy a házasságot. Elérheti őt e-mail címén: drizayaomosolution@gmail.com. Lépjen kapcsolatba vele, és nézze meg, hogyan oldódik meg a probléma 24 órán belül. Szintén a következő ügyekben specializálódott:
    (1) Visszafelé akarod.
    (2) Az irodájában szeretne reklámozni.
    (3) Azt akarja, hogy a férfiak / nők kövessék Önt.
    (4) Egy gyereket akar.
    (5) Ön vállalkozó, és szerződést szeretne nyerni
    (6) Azt akarja, hogy a férje örökké legyen a tiéd
    (7) Lelki segítségre van szüksége.
    (8) Ön már átkozott, és elvesztett pénzt akar visszaszerezni.
    (9) Állítsa le a válást
    (10) Pénzrituálék felkérése
    (11) Nyerjen győzelmet

    VálaszTörlés
  3. Casino - Bracket betting guide for your chance to win
    The Casino casino-roll.com is a unique casino that has kadangpintar been around for over a decade. It has managed 1xbet korean to offer great 토토사이트 games such as Blackjack, Roulette and Video Poker,

    VálaszTörlés