2015. március 25., szerda

Indulatkezelés coaching pároknak - Tanulja meg a vitatkozás művészetét!


Amikor a kommunikáció ellehetetlenül a párkapcsolatunkban, és tehetetlenül hurcoljuk feloldatlanul maradt sérelmeinket, amikor már belefáradtunk abba, hogy számtalanszor kimondtuk és megfogalmaztuk, hol látjuk a problémát, és milyen változást szeretnénk, mégsem történik semmi érdemleges, elkövetkezik a végpont a kapcsolat történetében. Merre és hogyan tovább? A veszekedések tönkreteszik a hétköznapokat és a hétvégéket, a eltávolodunk egymástól testileg, lelkileg egyaránt, előbb vagy utóbb szakítással vagy a harmadik felbukkanásával kell számolnunk. Sokszor csak akkor döbbenünk rá, mit rontottunk el, amikor már túl késő. 

Konfliktus akkor keletkezik, amikor a felek szükségletei nem találkoznak egymással. Fontos szem előtt tartanunk, hogyan férhetnek meg egymás mellett a különbözőségek úgy, hogy közben mi is jól érezzük magunkat. Hogyan alakulhat ki az elfogadás és a figyelem, amikor a felgyűlt sérelmek ezt ellehetetlenítik? Nézzük meg, hol érdemes elkezdeni, illetve miben maradjunk kitartóak!

Vegyünk sorra néhány tanácsot, ami segít Önnek abban, hogy képes legyen feloldani a nem kívánt feszültségeket és elkerülni a fölösleges vitát:

Kérjen időt! – A nézeteltéréseket akkor lehetséges megbeszélni, ha a higgadtan, tiszta fejjel térünk vissza a vitás pontokra. Ne várja meg, amíg a vita fölösleges végletekig fokozódik. Zaklatott állapotban senki sem képes tisztán látni és átértékelni az álláspontját. Kilépni a helyzetből ne a menekülést jelentse, hanem a felkészülést a konfliktus konstruktív kezelésére.

Nézzen magába! – Tegye fel magának a kérdést, hogy mi a vita valódi oka? Mi okozza a feszültséget? Félreértette a párját? Rossz hangulatban volt, és valami egészen más miatt volt ingerült? Valóban olyan fontos ragaszkodni az igazához? Ha igen, milyen szükségletét kívánja megfogalmazni párja számára? Legyen elfogadó és türelmes párjával szemben, csak ebben az esetben tudja megnyitni őt annak, amit vár tőle. Írja le gondolatait, érzéseit, hogy letisztuljon önben, mivel van dolga valójában!

Adjon érthető magyarázatot és kerülje a vádaskodást! – Ne várja a másiktól, hogy kitalálja, mi zajlik Önben, és hogy szavak nélkül értse, mit vár tőle. A legkisebb változást is értékelje és adjon pozitív megerősítéseket, amikor csak teheti.

Összpontosítson az itt és most-ra! – A múlton túllépni döntés kérdése. Fontos tudnia, hogy a múlt sérelmei meggátolják, hogy a jelenben építkezni tudjon, és új irányok felé indulhasson.

A közös célok, és a jó hangulat legyen a cél, ne az, hogy érvényt szerezzen igazának! – A nyertes játszmák diadal érzetet kínálnak, de ezek a pillanatok hamar tovatűnnek és a rossz kapcsolati hangulat hosszú távon elégedetlenné teszi mindkettőjüket. A konszenzus hosszú távon egyértelműen Önnek dolgozik!

Fogadja el, hogy nem kell mindenkinek egyetértenie Önnel! – Nem várhatja senkitől, hogy az Ön szemével lássa a világot, ahogy azt sem kell elfogadnia, hogy a másik minden szükségletét Önnek kelljen kielégítenie. Akkor tudunk megegyezésre jutni, ha kölcsönösen érezzük a másik tiszteletét és elfogadását eltérő igényeink, lelki alkatunk, képességeink tekintetében. 

A másképpen kialakított párbeszéd, a kommunikáció finomítása egyéni és párkapcsolati coaching keretében akkor nyújthat segítséget, ha a rossz kapcsolati hangulat, a sérelmek, és dühös érzések túlságosan nagy nyomást gyakorolnak a párra, megakad a kezdeményezés a felek részéről, vagy ha az önálló próbálkozások mégsem hozzák meg a kívánt eredményt. A párkapcsolati coaching tapasztalataim szerint már néhány alkalom után nagy megkönnyebbülést hoz és friss energiákkal tölti fel a kapcsolatot. Az önálló megújulás ezt követően könnyebben tud folytatódni.

A nyolc üléses párkapcsolati coaching célja:

1. Hatékony kommunikációs és indulatkezelési technikák elsajátítása
2. A problémák, szükségletek megfogalmazása, felvállalása
3. A változás irányának és a konkrét, gyakorlati megvalósíthatóság formáinak kidolgozása
4. A különbözőségek, mint erőforrások felismerése a kapcsolatban, célok összehangolása
5. Otthoni házi feladatok elvégzése, feldolgozása az üléseken

ETS.


A passzív-agresszív személyiség lélekrajza

Kérdés az Olvasóhoz:


Ön hogyan kezeli az otthoni veszekedéseket?


Egyéni és párkapcsolati tanácsadás


2 megjegyzés:

  1. Hello barátok ... szezonális üdvözletet mindenkinek. Én vagyok Mary Michael, a legnagyobb városoktól, néhány nappal ezelőtt elolvastam egy megjegyzést, amelyet egy kapcsolat-tanácsadási blogra írt. egy müncheni ember, egy újságíró, feltárja, hogyan gyógyította meg a gyenge erekciót és a gyors ejakulációt három héttel a felesége miatt a betegség miatt. olvasva a történetet, és azt mondta, hogy Drigbinovia, az a férfi, aki segített neki elérni mindent, kivonta az ex-feleségét az elválasztás után. Nagyon szerencsés voltam, hogy másolni a doctorigbinovia93@gmail.com címet az online kommentumból. Beszélgetek a Drigbinovia-val, a házaséletemben rejlő kihívások miatt. Szükségem volt olyan óvatos segítségre, hogy visszaszerezzem a férjemet. Néhány hónappal ezelőtt harcoltam a férjemmelegítővel, egyenesen a szemembe nézett; Azt mondta, hogy köztünk volt, befejeztük a házassági kapcsolatot, elvittük fiam, kevin és hazánkba utazott Spanyolországban élni. Azóta megpróbáltam hívni, és üzeneteket küldeni telefonon, szociális hálózaton keresztül. középen és e-mailben, de teljesen megakadályozta a vonal elérését, annyira frusztrált, és segítségre volt szüksége, hogy beszéljen a fiammal, Felixel, elolvastam, hogy bocsánatot kérjek, még akkor is, amikor mindketten tudjuk, hogy bántalmazott engem. 7 hónapig szavak nélkül nincs levél. Ez a helyzet minden nap meggyilkolt, depressziós voltam, és kétségbeesetten segítségre és sürgős megoldásra volt szükségem a probléma megoldása érdekében, ezért kapcsolatba léptem Drigbinovia e-mail címével, mert szerintem csak segíthetek a férjemnek hazatérni a fiammal. Beszéltem vele, és biztosította, hogy segíthet nekem, hogy visszatérjek férjemmel és fiaimmal haza, engedelmeskedjek és kövessem utasításait lépésről lépésre. Két nappal később, Drigbinovia elmondta, hogy ebédet ejtette szerelmi szerelési erőivel a templomán. Mindezt egyedül csinálta, semmit sem tettem, csak a szükséges tételeket szolgáltattam. Ugyanazon az estén a férjem, Chandler hívott a telefonon, hogy bocsánatot kérjen, nagyon nyugodt volt. Beszélt velem, ő is nagyon sajnálta, hogy mindent megtett, hogy bántalmazzon. Chandler tegnap tegnap hazatért fiam fiával, ma boldog vagyok, hogy visszaállítottam a családomat, és hogy a férjem és én jobban szeretjük egymást, mint valaha. Mindig értékelem és értékelem Drigbinovia segítségét. Megígérem, hogy megosztom a jó hírekről szóló bizonyságomat a barátaim és a többiek iránt. Nekem van egy pozitív szándékom, hogy a dolgok meg fognak működni számomra, és rájöttem, hogy jó lenne veled megosztani veled, mivel tudom, hogy másokat is inspirálni fog, mivel nemrégiben találkoztam, élő tanú vagyok, akitől én munka. Én, a férjem, hazatért hét napon belül, hihetetlen és csoda. a tanácsom az, hogy kétségbeesetten keresi az állandó és sürgős megoldást a szerelmi kapcsolatok válságára, és ha visszanyerte elveszett partnereit és boldog családot hozott létre. Élő meggyőződésem, hogy ezek a szerelmi hatalmi erők hatékonynak bizonyulnak, és ennek megfelelően dolgoznak, hogy tervezzenek néhány nappal az ex aktiválásuk után, hogy bocsánatot kérjenek tőle. Sok szerencsét kívánok neked

    VálaszTörlés
  2. Helló Mindenki, a nevem Theresa Walker, 20 éve házas vagyok a férjemmel, és két fiam van, egy idősebb 16, és fiatalabb 11 év. A férjem nagyon szeretett, de egy olyan pontra jutott, amikor egy nővel foglalkozott, aki munkatársa. Soha nem képzeltem el, de valahogy megváltozott az én hozzáállása a hozzám és a gyerekekkel, későn érkezett a munkából, és arra gondoltam, hogy a 20. esküvői évfordulón márciusban tartom magam a szextől, ahogy azt ígérjük, hogy ezt az esküvőn fogjuk tenni évfordulónap, ismét a nászútunk lesz, 15 nappal az esküvői évforduló előtt, amikor bevallotta, hogy igen vele volt. Az ágyamba vitte, amikor munkába mentem, tudja, de az esküvői évforduló előtt az ágyamon csinálta, ez azt jelenti, hogy az érzéseim teljesen elengedhetetlenek neki, mentális állapotom tele van kínokkal, azt hiszem nem tudja elfelejteni és helyreállítani a fájdalmat, ez az asszony teljes mértékben irányította őt, és soha nem akartam csinálni az erőszakkal, ő akar legyőzni engem, amikor elvált, azt mondta, hogy féltékeny a kapcsolatunkért és ő fog tönkretesz engem a férjemmel. Meg kellett beszélnem egy barátommal, aki megkért, hogy találjak egy helyes varázslót, először soha nem hittem ebben a Cast helyesírásban, de meg kell próbálnom, amíg meg nem találkoztam PROPHET JOSEPH UGO e-mailben az interneten arról, hogy ő segített annyi embernek, hogy visszaszerezze és segítse a kapcsolat megteremtését és az emberek boldogságát a kapcsolatukban és más szellemi betegségekről szóló történetekben, és többet, elmagyaráztam a helyzetemet, és segített nekem néhány imát, néhány gyógynövényt és gyökerek és egy kis áldozat, amit tettem, és 7 napon belül visszajött a bocsánatkéréshez, és ez csak csoda volt számomra, boldog vagyok ma, hogy segített nekem, és büszkén mondhatom, hogy a férjem most ismét velem van és ő most szerelmes belém, mint soha.
    Szüksége van segítségre a kapcsolatodban, mint például az ember, feleség, barát, barátnő, lottó nyerése, gyógynövénygyógyulás a betegségért vagy a munka előmozdítása érdekében, bármilyen lelki probléma, a nézők olvassák az üzenetemet az élet kihívásaival kell kapcsolatba lépni vele.

    E-mail: karnataka.temple@gmail.com
    WhatsApp: +34631686040

    VálaszTörlés