2013. január 25., péntek

Az erőszak génje - Tehetünk valamit az öröklött hajlamokkal szemben?




Milyen mértékben határozzák meg, és hogyan alakítják génjeink, illetve tanult mintáink az erőszakos viselkedést? Fontos kérdés, a válasz pedig érdekes felismerésekkel szolgálhatnak számunkra.

„Ideges gyerek voltam. Az átélt félelem dühvé és erőszakká vált bennem. Ilyenkor elborult az agyam. A dühömnek köszönhetően úrrá lettem a félelmemen, de része lettem a problémának.” – hangzik egy agresszor önvallomása.

Han G. Brunner, holland genetikus egyik kutatási területe az erőszak génjének viselkedésre gyakorolt hatása. Eredményei alapján megerősíti, hogy a férfiak hajlamosabbak a fizikai agresszióra, az ő esetükben az indulatok könnyebben vezetnek tettlegességhez, testi bántalmazáshoz, mint a nők esetében. Brunner véleménye szerint mindezek hátterében öröklött hajlam áll, szerinte a neveltetés nem feltétlenül meghatározója a viselkedésnek.


Az MAOA gént vizsgálva fontos felismerést tett 1993-ban. Az erőszak génjeként emlegetett gén az indulatok féken tartásáért felelős, ha nem vagy csak részlegesen fejlődik ki, az egyén hajlamosabbá válik az agresszív, impulzív viselkedésre.
Ha támadás ér bennünket egy természetes reakciónak köszönhetően adrenalin és szerotonin termelődik a szervezetünkben. Az MAOA gén által kódolt enzim a szerotonin lebontásáért felelős, és a szervezetből való távozását segíti. A probléma akkor kezdődik, ha a szerotonin nem bomlik le a szervezetünkben, ugyanis ez a felettébb kellemetlen kémiai „malheure” negatív érzelmi állapotot állandósít. Brunner arra hívja fel a figyelmünket, hogy az alkalmazkodási nehézséget okozó viselkedészavar hátterében genetikai rendellenesség állhat. Ez a felfedezés új irányt nyit a tudományos viták terén.
A teljesen működésképtelen MAOA gén előfordulása ritka, általában a gén megrövidült változata jelenik meg, ilyenkor a gén működőse kevésbé hatékony. Minden harmadik férfi hordozza az említett sérült változatot. Az erőszakos viselkedés és a fenn említett génváltozat között egyértelmű összefüggés áll fenn. A nők kivételt jelentenek, mivel a gén az X-kromoszómán helyezkedik el, és mivel a nők ezt két példányban örökítik, csökken az abnormális viselkedés megjelenésének valószínűsége.

Az öröklött hajlam önmagában mégsem minden. Ha a gyermekkorban átélt fizikai vagy lelki bántalmazás, illetve az MAOA gén megrövidült változata együttesen alakítja az egyén viselkedését, az agresszív megnyilvánulások nagyobb eséllyel válik karakterjellemzővé. Az erőszak génje hajlamosít a veszélyes helyzetekben való részvételre - mint például a bandázás - ami olyan környezetet teremt, amiben az agresszív mintákat nagyobb valószínűséggel sajátítja el az egyén.
DNS-vizsgálatok meglepő eredményre vezettek. A vizsgálatba vont harcművészek, bokszolók és buddhista szerzetesek génkészletét térképezték fel. Arra voltak kíváncsiak, hogy a vizsgálati személyeknél fellelhető-e az erőszak génje vagy sem. A várakozással ellentétben a legerőszakosabb múltú férfiak nem rendelkeztek az erőszak génjével, míg a buddhista szerzetesek között találtak olyan férfit, aki hordozta azt. Az erőszak génjének jelenléte, vagyis a genetikai adottság önmagában nem válik a viselkedés meghatározójává, csupán hajlamosít a jellemző viselkedés megjelenésére.
Amerikában a büntetőjogi gyakorlatban a gén jelentőségének azonosítása óta a büntetés  kiszabásakor figyelembe veszik az erőszak génjének jelenlétét az elkövetőnél. Ám ne feledjük! A veleszületett adottságok ellenére az ember saját sorsának kovácsa és képes maladaptív viselkedési mintáit felülírni és változtatni azokon.

Minden indulatkezelési problémával küzdő egyén felelős saját viselkedéséért.

ETS.

Forrás: http://discovermagazine.com/1993/oct/aviolenceinthebl293#.UQLeDR12Rr0

Filmajánló: National Geographic Channel – Az erőszak génje – dokumentumfilm




Kérdés az olvasóhoz:


Mit gondol, önben vajon ott lakozik az erőszak génje?




Egyéni és párkapcsolati tanácsadás


3 megjegyzés:

  1. Érdekes lenne kiszimatolni, hogy az "erőszak génje" valóban milyen alapvető viselkedési elemeket tartalmaz. A "lobbanékonyságon" kívül, vajon van e más is a pakliban, például a merészség, a "falkavezér" jelleg vagy a harciasság? Esetleg az empátiahiány (nem hinném)? Jó ötlet ez a blog, gratula!

    VálaszTörlés
  2. És mi a helyzet akkor, ha az eset ellentétét vesszük? Létezik az, hogy ebből a génből túl sok legyen valakiben? Ez mit jelenthet?

    VálaszTörlés
  3. Ez mindenki által elolvasott bizonyságtétel, itt vagyok, hogy az egész világ tudjon egy emberről, aki megmentette a kapcsolatomat, és ezt a nagyszerű embert Dr. IZOYA-nak hívják. Sőt, nagyszerű munkát végzett nekem azáltal, hogy visszahozta az ex-szeretőt, aki elhagyott, és ígérem, hogy soha többé nem térek vissza hozzám. Ezzel rájöttem, hogy Dr. IZOYA részleteinek adása a világnak sok mindent meg fog tenni azoknak, akik törött otthonukkal vagy kapcsolataikkal segítik, hogy segítsenek megjavítani a törött kapcsolatot vagy a házasságot. Elérheti őt e-mail címén: drizayaomosolution@gmail.com. Lépjen kapcsolatba vele, és nézze meg, hogyan oldódik meg a probléma 24 órán belül. Szintén a következő ügyekben specializálódott:
    (1) Visszafelé akarod.
    (2) Az irodájában szeretne reklámozni.
    (3) Azt akarja, hogy a férfiak / nők kövessék Önt.
    (4) Egy gyereket akar.
    (5) Ön vállalkozó, és szerződést szeretne nyerni
    (6) Azt akarja, hogy a férje örökké legyen a tiéd
    (7) Lelki segítségre van szüksége.
    (8) Ön már átkozott, és elvesztett pénzt akar visszaszerezni.
    (9) Állítsa le a válást
    (10) Pénzrituálék felkérése
    (11) Nyerjen győzelmet

    VálaszTörlés