2013. január 16., szerda

Game over - Játékszabályok a manipulátorral szemben



Sokszor évekig tart, mire a manipulátorok áldozatai megelégelik a rabságot, segítséget kérnek és önmaguk védelmében cselekvésre szánják el magukat. A manipulátorok mellett az áldozatok elveszítik önbecsülésüket, saját igényeiket háttérbe szorítják, kiszolgálják a működésképtelen kapcsolatot, mivel felmentik a zsarnokot, sőt ragaszkodnak hozzá. Sok esetben szó szerint feladják a személyiségüket. Abban a tudatban élnek, hogy egyedül csak ők érthetik meg a hatalmaskodókat, a másik nélkül egyikük sem lenne boldog vagy életképes. Ennek azonban túlságosan nagy ára van. Eljött az ideje a változtatásnak!

Az első és legfontosabb lépés, hogy nézzen szembe a valósággal! Ismerje fel az agresszort és ne dőljön be a jól bevált taktikáknak!

Tudatosítsa saját gyenge pontjait, félelmeit, bizonytalanságait, amelyek kiszolgáltatottá tehetik a másikkal szemben és védje meg magát! Erősítse meg saját önbecsülését, fogadja el magát olyannak, amilyen. A változás alapja gyengeségeink elfogadása és a velük való szeretetteljes törődés.

Ne hagyja, hogy gyenge pontját a másik kihasználja vagy bűntudatot keltsen önben. Legyen önértékelése alapja, hogy hibázhat és hogy senki sem tökéletes. A hibák segítenek abban, hogy fejlődni tudjunk!

Ragaszkodjon a saját álláspontjához és jelölje ki a kapcsolat határait!

Ne a másik, hanem saját viselkedését igyekezzen megváltoztatni!

Ne fogadja el a nem kívánt viselkedéssel kapcsolatos mentegetőzést, mindig a tettet ítélje meg és következetesen utasítsa el, ami az Ön számára nem elfogadható. Készüljön fel az érzelmi csapdákra, amelyekkel a másik rendszeresen igyekszik elgyengíteni!

Csak egyenes választ fogadjon el! A kifogásokkal ne foglalkozzon! Az alkoholisták, drogosok, vagy egyéb szenvedélybetegséggel élők mesterien képesek felmenteni magukat. Mindig megmagyarázzák, mit miért tesznek, gyakran pedig a másikat teszik felelőssé cselekedeteik miatt. Ne dőljön be a jól bevált trükknek többé!

Ne hagyja, hogy eltérítsék a tárgytól!

Kerülje a szarkasztikus, ellenséges hangvételt! Ha támadásba lendül, okot ad az ellentámadásra, így nehezebb mederben tartani a beszélgetést.

Saját nevében beszéljen!

Ne fogadja el, ha önt próbálják felelősségre vonni!

Ne vállaljon olyat, amit nem tud megtenni és ne várjon vagy kérjen olyat, amit a másik nem tud megtenni. 

Törekedjen ésszerű egyezségre!

Figyelmeztesse a másikat, hogy a helytelen viselkedés terhét neki kell viselnie! Kérdezze kitartóan, mit kíván tenni az elfogadhatatlan viselkedés megváltoztatása érdekében!

Legyen őszinte magához! Vállaljon felelősséget saját szükségleteiért!

Ha a másik minden erőfeszítés ellenére sem változtat viselkedésén, és nem hagy más választást, lépjen ki a kapcsolatból! Ha nem teszi, a másikat sem abban erősíti, hogy változtasson saját életén. Olyan felelősséget ne vállaljon át a másiktól, amivel nem önnek van dolga. Ne feledje! Nem azzal segít magának vagy a másiknak, ha kiszolgál egy nem működő kapcsolatot. Ha szükséges, kérje szakember segítségét!

ETS.

Ajánlott irodalom: Dr. George Simon: Báránybőrben - A nyílt agressziótól a manipulációig, Háttér Kiadó, 2009


További Konfliktus klinika cikkek a témában:



Kérdés az olvasóhoz:


Önnek milyen praktikák váltak be a manipulátorokkal szemben?




Egyéni és párkapcsolati tanácsadás



8 megjegyzés:

  1. Ezek valóban nagyon jó és használható tanácsok, köszönet érte. Ösztönösen is így viselkedik az ember, ha elfogadhatatlan viselkedéssel találja magát szemben, de ha más is mondja, az megerősít.

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!

    Egy manipulatív embertől való elszakadást ki élt már meg közületek? Itt konkrétan válásra gondoltam. Használható ötleteket várok, kérek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anna Eper!
      Sok lelki erot es kitartast kivanok neked az elkovetkezendo idokre!
      Tudod lesznek nagyon nehez idok, elbizlnytalanodhatsz, mert amikor erzi, hogy elveszitette feletted a kontrollt, akkor mar fut-fat hajlando megigerni, hogy megtartson, de erre mar biztosan eddig is volt pelda es komolyabb, hosszantarto valtozas nem kovetkezett be soha, valoszinuleg ezert dontottel ugy, hogy kilepsz. Igyhat te tartsd szem elott a celod. Amig vele vagy addig nincs lehetoseged egy olyan szeretetkapcsolatban elni amit minden emberi leny megerdemel itt a Foldon. Minel gyorsabban kilepsz a kapcsolatbol es elvagsz minden hozza koto szalat, annal konnyebb lesz a dolgod.
      Hidd el, te jo ember vagy, es megerdemled hogy egy boldog bekes parkapcsolatban elj! Es tudod nem vagy egyedul. Sokan vagyunk ugyanebben a helyzetben, ezekbol a szituaciokbol, kapcsolatokbol valamit meg kellett tanuljunk. De ha mar megtanultad a lecked engedd el es lepj tovabb. Legy boldog!
      Udv, Melinda

      Törlés
    2. Kedves Anna Eper!

      Nekem 8 év volt, hogy felismerjem, egy pszichopata NŐ-vel élek együtt (igen, van nők között is ilyen), aztán további 2-3 év, hogy sikerüljön túltenni magamat az egészen.
      Nem volt egyszerű, de kezdésnek felírtam magamnak mindazt a sok fájdalmat, amit a kiállhatatlan viselkedésével, manipulációival, zsarolásával, fenyegetőzéseivel okozott nekem. Ezek azért kellettek, mert tudtam, hogy egy idő után tompulni fog a szabadulás iránti vágyam, és a bennem felépített bűntudat visszacsábíthat hozzá. Ezért írtam fel minden "rossz tulajdonságát", hogy később visszaolvasva emlékeztetni tudjam magam, miért is hagytam ott őt.
      Nem egyszerű egy ilyen embertől megszabadulni, ha látja, hogy nem válik be az eddigi megfélemlítő technika, akkor átvált megbánóba, sajnálat, bűntudat keltőbe.
      Mindezekre fel voltam készülve, ám így is iszonyatosan gyötrelmes volt az első "szabad" 2 év.
      8 év alatt kitanultam a manipulációja minden csínnyát-bínnyát és alkalmaztam is ellene a szakításunk idején (hogy kikerüljem az általa felállítani készülő csapdát)...de bármilyen furcsa, ezzel csak magamnak okoztam még több bűntudatot...Ha lépni akarsz, egyenesen kell kilépni, ne manipulálj, neked van lelked, ebből kifolyólag lehetséges lelkiismeret furdalásod is, ami később visszaüthet, ha erre a "fogvatartód" ráerősít. Ne próbáld kikerülni a félelmeidet, nézz szembe velük, úgy könnyebb lesz utána a feldolgozás.
      Tiszta szívvel könnyebb kilépni, mint meggyengülve, folyamatos bűntudattól, önvádtól gyötörve. Légy tisztában önmagaddal, próbáld reálisan felmérni, hogy mik az igényeid a párkapcsolatban, mi az, ami miatt ki akarsz lépni a kapcsolatból, mérd fel, hogy mivel tudna zsarolni egy ilyen lépésnél és próbálj rá felkészülni. Készülj fel, hogy ha ezt meg is teszi, hogyan fogod majd megoldani a szituációt, és szakítsd meg vele a kapcsolatot (ez talán a legfontosabb, ne engedd hogy a bűntudatodnak engedve újra megkeresd, sokkal jobban megnehezíted a dolgodat!!) Ezek az emberek tényleg olyanok mint a szirének! Ha kiléptél ne nézz vissza, mert visszacsábulsz és lehet, hogy többé nem sikerül a szökés.
      Készülj fel, hogy esetleg öngyilkossággal fog zsarolni (nem valószínű, hogy megteszi, de mindenképp készülj fel a legrosszabbra is).
      Mindent be fog vetni, kihasználva az ismert gyengéidet, hogy megakadályozza a szökésedet. Erősnek kell lenned és eltökéltnek, jól vésd az eszedbe, hogy miért akarod otthagyni, és emlékezz rá a "kijózanodás" hónapjaiban, éveiben is. Szükséged lesz erre, különben a kezdetben még eltorzult érzéseid akaratod ellenére visszatéríthetnek a kizsákmányolódhoz.
      Sok szerencsét, és erőt a szabaduláshoz.

      Üdv.: egy kiszabadult

      Törlés
    3. Kedves Endgamer!

      Kedves Tőled, hogy válaszoltál és a lelket bróbálod bennem tartani és megerősíteni!
      Amit tapasztaltam, az az, hogy valahogy azok az emberek hirtelen vagy messze kerültek tőlem földrajzilag vagy egy inkább csendben hallgatnak, és volt olyan tényleg régi barát, aki inkább a maradásra szeretett volna rábírni a beszélgetésünkben.
      Csalódtam a barátban is, furcsa de inkább olyan emberek segítenek, akikkel nincs olyan szoros kapcsolatom, továbbá Ti, mert rátaláltam erre a blogra.
      Igen, vannak sorstársaim.
      Mivel válásról van szó, azért nem könnyű a helyzet, mert nem csak rólam van szó, hanem a gyermekünket használja eszköznek, hogy minél később és minél nehezebben tudjak tőle megszabadulni, ezért nem költözik el az én lakásomból, hiába kötelezi erre házassági szerződés is, továbbá mivel nem akar közös megegyezéssel válni, óriási cirkusszal műsorozik a bíróság előtt. Ebben az a kellemetlen, hogy a manipulációjával tanúkat is hozott ellenem, akik akkor döbbentek meg, amikor ott álltak a bíróság előtt, akkor jöttek rá, hogy mibe lettek belerángatva....:((
      Azóta van új párkapcsolatod?
      Nekem az lesz nehéz, hogy a gyermek miatt még lesznek összekapcsolódó szálak vele.
      A manipuláció és a hazudozás mellett a folyamatos hódításait, nőügyeit sem tudtam kezelni, úgyhogy bőven van miért lezárnom a kapcsolatunkat....igaz, hogy sokáig vártam arra, hogy jobb lesz..ezért csak magamat szidhatom.
      Igyekszem kitartani.:)

      Köszönöm a támogatást.:)
      Üdv: AE

      Törlés
  3. Kedves Melinda!

    Jól estek a kedves szavaid...köszönöm!
    Már nem billegek a döntést illetően. Korábban is megpróbáltam már elválni, de akkor még visszafordított és kötődtem is érzelmileg.
    Nagyon csúnya a válásunk, hazudik a bíró előtt, a tanúit is odarángatta, akik, nem teljesen önszántukból vannak ott, ők évekig családi barátaink voltak. Nagyon megalázóan viselkedik, iszonyatos a lelki terror.....
    Nem tudjuk, hogy mikor lesz vége, mert nincs semmiben megegyezés, a gyereket is kérte, hogy nála helyezzék el.
    Nem másról szól a történet, csak arról, hogy engem tönkretegyen, mert elválok tőle.
    Küzdök ellene, most már tudom, hogy hogyan és mi módon...
    Köszönöm, hogy írtál....

    VálaszTörlés
  4. Kedves Lélekportál!
    Azt szeretném megkérdezni, hogy egy ilyen anya fogságából lehet-e a fiának szabadulni, és ha nem képes, akkor az anya halálával várható-e változás? Úgy látom, a nyomok nagyon mélyek, és sok gondolatot már magáévá tett. Attól félek, ezek csak fel fognak erősödni majd, nem hogy eltűnnének. Jogosak a félelmeim?
    Nagyon köszönöm a segítséget!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kérdező!
      Sajnos ha nagyon mélyen gyökereznek ezek a játszmák a szülő-gyermek kapcsolatokban, akkor hosszabb idő és nehéz folyamat, amíg szabaddá tud válni ezektől valaki. Főleg, ha bűntudat gyötri valami miatt a szülők irányába, úgy érzi tartozik nekik, vagy ha nem vált le a szülőről az illető, és nem vált még független személyiséggé.
      Az önbizalom hiány, a kudarcérzékenység, a kritikára való érzékenység, illetve annak elutasítása gyakran megnehezítik az önálló személyiség születését. Ilyenkor a szülői elfogadástól, megerősítéstől függővé válik az egyén, és tudat alatt is erős marad a megfelelési vágy.

      Törlés